Ötszázhetvenöt éve, 1434. augusztus 29-én született a szlavóniai Csezmicén Janus Pannonius, az első kiemelkedő magyar lírikus, a hazai latin nyelvű humanista költészet megteremtője. Egyes források szerint Csezmiczei Jánosnak hívták, és tehetősebb horvát kisnemesi családból származott. Apját korán elvesztette, 13 éves koráig anyja, Vitéz Borbála nevelte és taníttatta. 1474-ben nagybátyja, Vitéz János, a Hunyadiak tudós főembere a feltűnően eszes fiút Ferrarába, Guarino da Verona iskolájába küldte tanulni.

Az itt eltöltött nyolc esztendő alatt alapos humanista műveltségre tett szert, és költővé érett. E korszakának fő műfaja a szatirikus, csipkelődő epigramma, szerelmi költészete is ebben a műfajban szólal meg először. Sokszor meglepően szabad szájú erotikus versei arról tanúskodnak, hogy az ifjú költő meglehetősen mozgalmas és változatos szerelmi életet élhetett.

Mestere, Guarino felismerve tanítványa tehetségét széles körben propagálta műveit, így ismert és kedvelt lett az észak-itáliai humanista körökben. 1454-től a padovai egyetemen kánon- és római jogot hallgatott. Költészete is új irányt vett: felfedezte a panegyricus műfaját, amelynek legmaradandóbb darabja a Guarinóról írt dicsőítő ének.

1458-ban nagybátyja hívására hazatért, és előbb királyi személynökként kamatoztatta jogi tudását, majd a királyné kancellárja lett. 1459-ben Mátyás a pécsi püspökség élére állította, és ezzel az ország egyik legbefolyásosabb emberévé tette. Janus beilleszkedése nem volt zökkenőmentes: alig akadt szellemileg egyenrangú társa, és költészetének sem volt igazán értő közönsége.

1465-ben Mátyás követeként Velencében és Rómában tárgyalt a török elleni segély ügyében. Ugyanakkor pápai engedélyt szerzett Vitéz János pozsonyi egyeteméhez, kódexeket vásárolt a király és maga számára, és új ismeretségeket kötött, többek közt Marsilio Ficinóval, a neoplatonizmus vezető képviselőjével. Az olasz út költészetének újabb ösztönzést jelentett, ám a Mátyással való kapcsolatában már a válság jelei mutatkoztak. Nem lett még teljesen kegyvesztett, ám régi befolyását nem tudta visszaszerezni, e válságot növelte súlyosbodó tüdőbaja is. Egyre több időt töltött Pécsett, ahol görögből fordított, és a költészet mellett filozófiával is foglalkozott.

1471-ben végleg szembefordult Mátyással, és nagybátyja mellett tevékeny szerepet vállalt a király elleni összeesküvésben. Mátyás az összeesküvőket elfogatta, kivéve Janust, aki Itáliába akart menekülni. Útközben azonban meghűlt, tüdőgyulladást kapott, és a Zágráb melletti Medvedgradnál 1472. március 27-én meghalt. A kiengesztelődött király később Pécsett eltemettette, és műveit összegyűjtette a Corvina könyvtár számára.

Életműve: több száz epigramma, két kötetnyi elégia, nagyszabású panegyricusok, episztolák, vers- és prózai fordítások. Gerézdi Rabán szerint ő „az első nagy magyar lírikus, bár egy magyar nyelvű verssor sem maradt utána, csak latinul énekelt”.

(MTI)

Forrás: Újkönyvpiac