1. Petőfi Sándor

„Mondhatjátok az édesanyának, hogy legkedvesebb fia valahol messze meghalt. Nem hiszi el. S ha eszével nagysokára beletörődik is, szívében az első ellenkező hírre, a legképtelenebbre is fölébred a remény. A nemzet évtizedek múlva is lázképeket lát” – írta Illyés Gyula író, költő Petőfiről szóló könyvében. Ebben a képben az édesanya a magyar nemzet, legkedvesebb fia pedig Petőfi Sándor. Bizony Petőfi a magyar nemzet közös emlékezete számára valóban nem egyszerűen egy költő a sok közül, még csak nem is egy a legjelentősebbek közül, hanem ő A KÖLTŐ. Az ő verseit ismerik legtöbben, az ő életéből szokás a legtöbbet tudni, róla született a legtöbb legenda, az ő alakját örökítették meg legtöbbször. Nem egyszerűen része a modern magyar nemzetnek és a nemzet közös gondolkodásának, hanem egyik megteremtője. A magyar hagyományban több száz éve kitüntetett jelentősége van az irodalomnak, s abban, hogy ez így történt, szintén kulcsszerepe van Petőfinek. Mert a magyar nemzeti összetartozást, a független Magyarország eszményét, a szabad Magyarország gondolatát ő fogalmazta meg a leghatározottabban és legvilágosabban. Felszólalt mindenfajta igazságtalanság ellen, kiállt a nemzet közös és az egyén személyes szabadságáért. Nem tűrt megalkuvást, nem tűrt kompromisszumokat. Szemében élet és költészet egy: saját személyes sorsával és halálával hitelesítette eszményeit.

Nagyon rövid életet élt: 1823-ban, a magyar reformkor hajnalán született, és 1849. július 31-én, a magyar szabadságharc végnapjaiban halt meg. Mindössze 26 éves volt, de teljes életművet alkotott. A magyar nemzeti ébredés idején a népköltészet hangját szólaltatta meg, ezzel az addig szűkebb nemzet fogalmát kitágította, és beemelte az egész magyar népet. Gyerekként és fiatalemberként hihetetlenül tág valóságismeretre tett szert, lakott sok faluban és városban, különböző iskolákban tanult, beutazta vagy bebarangolta az egész országot. Igazi költő volt: attól kezdve, hogy 19 éves korában nyomtatásban megjelent az első verse, hallatlanul termékenyen, sokat alkotott. Fiatalság, kirobbanó erő, jó humor, eredetiség, költői öntörvényűség jellemezte verseit. Romantikus volt, végletekben gondolkodott, és nagyon különböző hangszíneket tudott megszólaltatni. Ő mutatta meg a magyar tájat a költészetben; boldog szerelmi verseket alkotott; ő emelte be a népdalt és a népi műfajokat az irodalomba; ő teremtette meg a modern politikai lírát; ő fogadtatta el a költészethez méltó nyelvnek a köznyelvet; ő tette költői követelményekké a közvetlenséget, az élményszerűséget, a közérthetőséget; ő szabadította föl a költőket a kész formák követésének kötelessége alól. Ő teremtette meg mindannyiunk közös meséjét, a János vitézt, a humoros költészet remekét, A helység kalapácsát, a történelmi fejlődésbe és a forradalmi cselekvésbe vetett hit legszebb megfogalmazását, Az apostolt, és március 15-e indulóját, a Nemzeti dalt.

Forrás: Illyés Gyula: Petőfi. Bp. 1952. Szépirodalmi Könyvkiadó. 323.p.

2. Nemzeti dal

Ha össze kellene foglalni, melyek a magyar nemzeti tudat számára legfontosabb versek, valószínűleg először a magyar reformkor két nagy nemzeti ódáját említenénk, Kölcsey Ferenc Himnuszát (1823) és Vörösmarty Mihály Szózatát (1836). Aztán az 1848-as forradalom indulóját, Petőfi Sándor Nemzeti dalát (1848), majd a forradalmat elsirató-éltető Arany János-balladát, A walesi bárdokat (1857). A huszadik századból három vallomást említenénk, Ady Endrétől A föl-földobott kő című verset (1909), József Attilától a Hazámat (1937), végül Radnóti Miklósnak a második világháború poklában írott versét, a Nem tudhatom... címűt (1944).

Amikor Petőfi a Nemzeti dalt fogalmazta, még nem tudta, hogy két nappal később Pesten kitör a forradalom. Verset írt, ügyelt minden szóra, rímre, ritmusra. Először leírta a kezdő szavakat: „Rajta magyar”, majd később változtatott rajta, így lett a vers kezdete „Talpra magyar”. Olyan erejű ez az indítás, hogy sokszor így is emlegetik a verset, egyszerűen Talpra magyarként. Hat versszakból áll, mindegyiket egy négysoros refrén zárja. Műfaja szerint politikai dal, közösségi ének, amelyben egy szónok beszél, s a tömeg visszhangozza a refrénben a választ. Keletkezése és funkciója alapján az alkalmi költészetbe tartozik, aktuálpolitikai jelentése és aktuálpolitikai funkciója volt.

Az első versszak felhívást tartalmaz a nemzethez, és felveti a vers alapkérdését: hajlandó-e fölkelni a nemzet a szabadság kivívása érdekében. A kérdés azonban nem marad nyitva, a refrén azonnal megadja a választ, és ezt a választ részletezi a többi versszak. A második a múltra tekint vissza, a harmadik és negyedik a jelen pillanatot részletezi, a az ötödik és hatodik a jövőről szól. Világos, átlátható és átélhető ellentétpárokra épül a vers: rab vagy szabad legyen-e a nemzet, a szabad és dicső múlt áll ellentétben a szolgai jelennel, az egyén puszta élete áll szemben a nemzet becsületével, a kard a rablánccal, a dicső hír a gyalázattal, végül a boldog – mert szabadságban született – utódok tekintenek vissza a mártírhalált halt, bátor, hősies forradalmárokra.

A vers a reformkor gondolatvilágában született: a régi magyar múltat szépnek tartja – éppúgy, mint a Hymnus vagy a Szózat –, s ebből a hősi emlékből merít erőt a jelen harcaihoz. A nemzet közösségi létét és szabadságát minden egyéni ambíció fölé helyezi, a nemzetet tartja a legigazibb közösségnek. Egy szép jövő képét vázolja föl, és mellé nem rajzolja meg a nemzethalál máshol rendszeresen megjelenő, fenyegető rémképét. Azért nem, mert itt lelkesíteni akar, bátorítani, tettekre sarkallni. Nincs más alternatíva a versben, mint a kivívott szabadság.

3. A Nemzeti dal 1848. március 15-én

Ez a vers hangzott fel 1848. március 15-én, Pesten; ezt mondta el Petőfi a Pilvaxban ugyanaznap reggel („Én Nemzeti dalomat szavaltam el, riadó tetszéssel fogadtatott”); ezt kiáltotta el az orvosi egyetem udvarában; ezt követelték már a jogászok („énvelem elszavaltatták a Nemzeti dalt... fanatikus lelkesedéssel fogadták”), ez kelt szárnyra rövid idő alatt, és ezt nyomtatta ki a tizenkét ponttal együtt elsőnek a szabad sajtó. A közhit szerint a Nemzeti Múzeum lépcsőin is elhangzott, de ha ott nem is, másutt hallhatták épp elégszer: „Elmondtam először az ifjak kávéházában, azután a szeminárium terén... végre a nyomda előtt, melyet erőszakosan elfoglaltunk a hatvani utcában...”. Ezt követelte este a tömeg a Nemzeti Színházban („Petőfi Nemzeti dalát Egressy Gábor a színpadról szavalván el, a hatás oly nagyszerű és általános lőn, mennél nagyobb a nemzet embereit e percig aligha lelkesíté” – Társalkodó, március 17.). A vers valósággal a forradalom egyik jelszava lett. Feljegyezték, hogy napokig szavalták, március tizenötödike után is („A kitétel: »Esküszünk, rabok többé nem leszünk« mint polgári Miatyánk imádkoztatik.” – Hazánk, március 18.). Jókai aranyos ködfelhőbe burkolódzó emlékezése, az egykorú lapok lelkesülő vagy fanyar beszámolói, a kortársak későbbi, lehiggadt visszaemlékezései mind beszámolnak a költemény elemi hatásáról, arról, hogy a vers azonnal tömegerő lett, hogy a Nemzeti dal szavai teljesen azonosultak a forradalommal.

Forrás: Szabolcsi Miklós: Petőfi Sándor: Nemzeti dal. Miért szép? A magyar líra Csokonaitól Petőfiig. Szerk.: Mezei Márta és Kulin Ferenc. Bp. Gondolat, 1975. 467-468. p.

. A Nemzeti dal mint szónoklat

Petőfi nyilván a vers megírásakor nagy tömegjelenetben gondolkodik, amelyben a vers első négy sora a kérdés, az utolsó négy pedig a tömeg részéről felharsanó válasz. Nagy drámai párbeszéd ez, szónoklat, melyben a költő-népvezér teszi fel a kérdést, adja fel az alternatívát, és a nép, az őt hallgató tömeg felel. A nép részt vesz a versben, belejátszik a darabba, a legősibb közösségi művészet törvényei szerint. Hogy mindez nem irodalomtörténeti légvár, arról az egykorú folyóiratok, napilapok tanúskodnak, és a kortársak emlékeznek: „Petőfi Sándor elszavalá a Nemzeti dalát, melyet múlt számunkban szinte közöltünk – hol az »Esküszünk« szavaknál a jelenlevők mindannyiszor megesküvének, hogy »Rabszolgák lenni nem akarnak«.” (Nemzeti Újság, március 17.). „A Nemzeti dal az utcán álló s éljenző tömeg közt szétosztatott, elszavaltatott, s refrénjét a sokaság utánadörgé fölemelt ujjakkal.” (Társalkodó, március 17.). Petőfi Nemzeti dala kétszer szavaltatott el a színpadról, és annak a versenként visszatérő esküszavait az egész közönség mindannyiszor felemelt ajakkal harsogá a szavaló Egressy Gábor után.” (Honderű, március 18.). „Valahányszor a strófák végszavait Petőfi nyomatékosan kiemelte, a tömeg feltartott kezekkel riadá az »Esküszünk« szót. Este pedig az »Esküszünk!« végszó önkéntelenül és megannyiszor egybehangzó lendülettel hangzott el minden ajakról, s még a szavaló körül állott, s énekre készülő színházi tagok is fölemelt karokkal esküvének hűséget a szabadság istenének.” (Pesti Divatlap, március 19.). Petőfi szavaival: „Én velem elszavaltatták a Nemzeti dalt ... fanatikus lelkesedéssel fogadták, s a refrainben előjövő »Esküszünk«-öt mindannyiszor visszaharsogta az egész sereg, mely a téren állt.”

Forrás: Szabolcsi Miklós: Petőfi Sándor: Nemzeti dal. Miért szép? A magyar líra Csokonaitól Petőfiig. Szerk.: Mezei Márta és Kulin Ferenc. Bp. Gondolat, 1975. 472-473. p.

5. A Nemzeti dal mint politikai dal

„Dal”-ról van szó. Abban az értelemben, ahogy a Marseillaise „marsziliai dal” – induló, tehát együttesen énekelt kardal –, a „dal”-nak nem a „Lied”, hanem a „Chant” értelmében, az együttes éneklés, a felvonulás annyira XIX. századi, szinte operaszínpadra kívánkozó formájában. A Marseillaise, a Carmagnole, a beethoveni Örömóda ilyen „dal”. S „nemzeti” ez a dal, abban is, hogy az európai dalnak helyi, itteni, itt és most formája, s abban is, hogy egy öntudatra ébredt közösség első önkifejezése, önmegnyilvánulása. Ez a „dal” egy politikailag most formálódó, nemzetté csak válni készülő nép nevében szól.

Forrás: Szabolcsi Miklós: Petőfi Sándor: Nemzeti dal. Miért szép? A magyar líra Csokonaitól Petőfiig. Szerk.: Mezei Márta és Kulin Ferenc. Bp. Gondolat, 1975. 469. p.

6. A szabadság pillanata

Március 15-én reggel a Pilvaxban néhány álmos ifjú lézengett, az eső esett, kevés volt a korán kelő; aki eljött, kávéját szürcsölte, biliárdozott, fecsegett. Petőfi cselekedni akart; néhányat az ifjak közül otthagyott a kávéházban, tartani vissza a közben érkezőket, nehogy elszéledjenek; ő néhányad magával elindult az esőben társakat keresni, felébreszteni a későn kelőket.

Akit lehet, harcra lelkesíteni.

Petőfi kezében a varázspálca: elszántság és akarat. Kísérete növekszik, jogászokhoz mennek, aztán az orvosegyetemre, elhangzik a Nemzeti dal, felolvassák a Tizenkét pontot: nő a lelkesedés. Valaki elkiáltja magát: menjünk a cenzorhoz, engedélyeztessük a Nemzeti dal kinyomtatását. Már indulnának. Természetes mozdulat, évszázados megszokottság: aki nyomdába menne, előbb a cenzorhoz indul.

S ekkor megszólal Petőfi, hangja harsog a fejek fölött: cenzorhoz pedig nem megyünk!

Fordult a kocka. Eddig: néhány ifjú összegyűlt, lelkesülten szavalt, éltette a forradalmat. Most: szembefordult a renddel, hatalommal. Aki két perccel korábban kivált a tömegből, s hazament, kedélyes kávézgatás közben, pipafüstbe burkolózva mesélte családjának: egyetemisták jönnek-mennek az utcán, énekelnek, verseket szavalnak, köztük van Petőfi. És semmit nem tudott arról: történelmi pillanatot szalasztott el.

A forradalom pillanata: Petőfi kimondja a cenzúra eltörlését, törvénnyel, renddel, hatalommal fordul szembe. S akik körülötte vannak: követik.

A tél halott: nyomják a Nemzeti dalt.

Forrás: Szigethy Gábor: Shakespeare-t olvasó Petőfi. Bp. Magvető, 1979. 169-170. p.

Petőfi Sándor: A márciusi ifjak

Szolgaságunk idejében
Minden ember csak beszélt.
Mi valánk a legelsők, kik
Tenni mertünk a honért.

Mi emeltük föl először
A cselekvés zászlaját,
Mi riasztók föl zajunkkal
Nagy álmából a hazát!

A földet, mely koporsó volt
S benn egy nemzet a halott,
Megillettük, és tizennégy
Miljom szív földobogott.

Egy szóvá s egy érzeménnyé
Olvadt össze a haza,
Az érzelem lelkesűlés
A szó szabadság vala.

(1848. június)

Forrás: Petőfi Sándor: A márciusi ifjak. Petőfi Sándor összes költeményei. Bp. Szépirodalmi, 1972.

Kronológia

I. Történelmi események 1848 tavaszán

Március
1. A párizsi forradalom híre elérkezik Pozsonyba.
3. Kossuth a pozsonyi országgyűlésen összefoglalja a fő követeléseket.
11. Pesten a fiatalok elkészítik a 12 pontot és megkezdik a 19-i rákosi tömeggyűlés szervezését.
13. Bécsben kitör a forradalom.
15. Forradalom Pesten. Az országgyűlés küldöttsége Bécsbe érkezik.
16. Pesten megkezdik a nemzetőrség szervezését. Bécsben a császári udvar elfogadja a magyar országgyűlés legfőbb követeléseit.
18. A pozsonyi országgyűlés megszavazza a jobbágyfelszabadítást. Pesten felfegyverzik az első 1500 nemzetőrt.
28. A király megtagadja a független magyar kormánytól a jobbágyfelszabadításról szóló törvénycikk szentesítését.
30-31. Tömeggyűlések Pesten. Pozsonyban az országgyűlés visszaveti a királyi leiratot. A király jóváhagyja a független magyar kormányról szóló törvényjavaslatot.

Április
7. Megalakul a Batthyány-kormány.
11. A király szentesíti a Pozsonyban megalkotott törvényeket (áprilisi törvények), és berekeszti az utolsó rendi országgyűlést.

II. Petőfi Sándor életének eseményei 1848 tavaszán

Február
1. Megjelenik az Összes Költemények második kiadása.

Március
13. Megírja a Nemzeti dalt.
15. Forradalom Pesten; a forradalom vezéralakja és szimbóluma lesz.
19. Pest városa díszpolgárnak választja.
21. A pesti nemzetőrség főhadnagya lesz.
27-30. Megírja A királyokhoz című versét, amely megjelenése után nagy botrányt okoz. Megkezdődik politikai elszigetelődése.

Április
Az Életképek című folyóirat társszerkesztője lesz.

Május
1. Megjelennek naplójegyzetei Lapok Petőfi Sándor naplójából címmel.

Június
Követté jelölteti magát Szabadszálláson, majd megbukik a választásokon.

III. Március 15. eseményei

Délelőtt 8 óra: Az előző este kitűzött gyülekezési időpont a Pilvaxban.
8 óra után: A Pilvaxban Petőfi először szavalja el a Nemzeti dalt.
1/4 9 és 1/2 9 között: Indulás az orvosi egyetemre, Petőfi ismét elszavalja a Nemzeti dalt.
10 óra: A mérnök- és jogászhallgatók csatlakozása az Egyetem téren, Petőfi harmadszor is elszavalja a Nemzeti dalt. A tömeg a Landerer-nyomdához vonul.
1/2 11 körül: A lefoglalt gépeken megkezdik a 12 pont és a Nemzeti dal kinyomtatását.
1/2 12: A tömegnek Petőfi negyedszer is elszavalja a Nemzeti dalt, kezében a kinyomtatott példánnyal.
1/2 1 tájban: A tömeg eloszlik. Petőfi az író társaival együtt végigjárja a szerkesztőségeket, a sajtószabadság hírével a cenzúra mellőzésére biztatja azokat.

Délután 3 óra: A Múzeum-kertben népgyűlést tartanak. Hat fős bizottság megy a városi tanácshoz, Petőfi tagja lesz.
4 óra tájban: A városházán 13 fős Közbátorsági Választmányt választanak, Petőfi ennek is tagja lesz.
5 óra körül: A Közbátorsági Választmány kb. 20.000 fős tömeg kíséretében elindul Budára, a helytartótanácshoz, követelve a cenzúra eltörlését, Táncsics Mihály szabadon bocsátását és a katonai beavatkozás megakadályozását.
7 és 1/2 8 között: A tömeg visszaindul a kiszabadított Táncsiccsal Pestre.
8 óra után: Díszelőadás a Pesti Magyar (Nemzeti) Színházban.
10 óra: A városházán megkezdi első tanácskozását a Közbátorsági Választmány.

Forrás:
I. Márkus István: Forradalom és szabadságharc 1848-1849. Bp. Móra, 1968. 154. p.
II. Margócsy István: Petőfi Sándor. Kísérlet. Bp. Korona, 1999. 248. p.
III. Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor és kora. Bp. Unikornis, 1988. 94-95. p.