Csak Téged

GYertya kél, pislákol,
Egy a cél: kis lángból
Rengeteg fény legyen,
Elvezet éveken,
Ha kezem átkarol,
A szemed áthatón,
Zavarba ejtőn néz...
Akarlak, egy "nő-vész"!

Lepihenni melletted

Félszegen kérdezem:
Értelem vagy Ösztön?
Létem e két elem,
Térdemen hagy. Őrzőm
Ezer éj, nappala
Láthatatlan álom,
Egem ég, hasztalan
Kád maradt az ágyon...

Ölelj át

Amikor a csend
Nap-ikonja bent
GYatra, tol széjjel,
Agg vagyok éjjel,
Lázlovas, kérd és
Lángol az érzés,
Áthat, ér kezem,
NYárba érkezem.

Cenzúrázva

Út, ahány, annyi felé,
Jut talán az, mi enyém,
Kezem kezedre talál...
Ezer, meg ezer talány:
Zuhanás, s újabb száz dal,
Dudanász új, vad' szárnyal?
Elveszett végszavak
Terve ment kéz alatt...

Itt vagyok

Most is! S tudd, örökre...
Ordítsunk hörögve,
S ha már hálád aláz,
Találj rám, vár a láz...

In memoriam...

...a lejtő alján jobbra akarok jutni,
de a falak zárva.
Miért... miért indultam
ebbe az irányba?

...

De futok még pár kört,
míg tart a játszma,
akkor is túlélem,
túlélem játszva!

Ordítani akarok,
de hallgat a szám,
egyszerűen meghalni,
csak úgy, lazán!

Mert mivégre ez az egész,
mi a célja?
Aki egyszer el akart már menni,
miért él ma?

Nem fontos,
hogy nem értem a világot,
egy kézért,
egy mosolyért kiáltok,
egy szóért,
ami egyedül engem hív,
ami két lelket,
két sorsot egyesít.

Egyszerre vagyok jóllakott
és éhes:
már rég meghaltam,
de így ÉLEK!

Bennem a vér
szinte forr, éget,
de mért akarjalak
pont Téged?

Nincsen föld
és nincs tenger,
csak a part van,
ezer, s ezer sebbel.

Egyszerre vagyok örök éj
és örök nappal,
újra és újra
ismétlődő hajnal,
bánat és öröm
egyszerre részem,
mindkettőt
egy szemmel nézem...

...de a szem is elfárad,
s lecsukódik végleg,
a világból Neked csupán
ennyi volt a részed.

Kivel?

Ablak a hajón:
Csak lakat a jó
Élet, a puhány
Létek kapuján...

Örökre a Tiéd

Véletlen? Lehet.
Én lettem Neked
Reggel kelt napod,
Tedd el, megkapod.

Kéred-e

SZótlan a száj...
Ócska, ha jár
Léted mi szebb?
Jégre viszed?

Örök éj

Érzelem: kincs, kegy,
Lételem... Mindegy,
Egem csak verem:
Te nem vagy velem...

Megyek

Kössön össze az
Ösztön: Jösz-e, ha
Vezet méla hit...
Eszem néma, mint
Talált véna: szúrd
Lazán. Mér a múlt:
Egy élt képregény
Kegyét tépem én...

Lépésnyi távolság

Egy út volt csak, s nyíl a tábla,
Hiába ment két irányba.
Elindultunk, s kerülni kell,
Tudjuk, tényleg "natürlich"-e.

Égre írva

Narancs és ezüst,
A napfény lesüt,
Pitymallat suhan
Kínvallat ugyan,
Ellenem harcol
Lelkesen, dacból
Tesz fénykeretnek
Egy tényt: szeretlek!

Eljön

Tágra nyílt szemmel
Árva, hisz nem mer
Nézni sem. Messze
Cél, mi cseng: Lesz-e
Reggel, nyugodt est
Egyszer. Tudom, lesz!
Nap lesz, ének, szó,
Dal, mely Érte szól.

Szállj velem

SZemedbe nézek:
Engedj be, kérlek,
Rettegek... Félek
Elveszek, végem...
Te leszel sorsom:
Leveszem, hordom...
Egek! Felemellek!
Kellesz, mert szeretlek!

Hiányzó fény

Bosszantó vészjelek;
Oly nagyon féltelek...
Létem ez? Sorsom a
Délre ment gyorsvonat?
Gond, kín volt... Hol marad
Arcod, ha felragyog?
Nap, Hold, s a Csillagok?

Hallgatok

Áldomásbort ittam...
Látom ám, hogy itt van,
Oly komoly szelet vet...
Mondod, hogy "szeretlek"?

Hangtalan szavak

Gondola ring kecsesen;
Orgona, mint mese csen
Napjainkba álmokat,
Dalba írva látogat,
Olvatagon hallgatom:
Lombfakasztó tartalom
Adja át a varázsát,
Tartva számat, ha lármáz.

Játékmester

Zökkenésmentesen
Ölt reményt, meglesem
Lámpája vad színét:
Dámát rak, vagy kilép...

Hívó szó

SZemedbe nézek:
Eressz be... Kéreg
Rejti szívedet?
Ej, mi kincs remeg,
Táncol odabent?
Lángot hoz a csend...
Ellened e "vész"?
Kelleme emészt?

Csend

Kívülről kellemes
Ívű bőr jellemez,
Nagy fényed szeretem,
Hadd égjen szememen!
Arcomon bús árnyék,
Langy oson, úgy váj, ég
Áhítón ellenem;
Láz, mint volt szellemem.

Várok

Mozgás, s a csend
Oszlása bent,
Sajgó vérár
Tartó vénák...

Feladnád?

Halott a szív:
A jobb taszít,
Rég ott a múlt...
Célod avult?

Már látom

Távoli álomkép
Űzte vad mámor tép,
Zúz, apró köveken
Óvatlan követem:

Célom a végtelen,
Egy igaz szerelem,
Állhat bár ellenem,
Neki nincs győzelem.

Reggel

Ébredés melletted:
Dús kebled kelletted,
Ernyedten néztelek,
S e csodás kép felett

Égető vágy fogant,
Lendültem, száz fogat
Ereje testemben
Túlfeszült, s megtettem...

Derült ég

Fél lélek, fél élet...
Észérvek mit értek?
NYúltak az éjjelek...
Vágyammal ébredek:

Imádni csak Téged...
Régen volt remények
Árnyékból kiérve
Glóriát ígérnek...

Tántorogva

Aludni nem tudok,
Lélegezni teher...
Egy álom... Megbukott?
Gondolatom lever:

Jó lenne csak Veled,
Ott, hol ketten vagyunk...
Békédet megleled?
Bal, s jobb együtt nagy úr!

Túl a múlton

HÁROM kívánság kihúzva,
terveink immár mínuszba
kúsztak, feledve a múltat,
a víz lefolyt, maradt rút hab.

KETTŐ ember kell dönteni,
de orrod a felhőt veri,
csak Te tudod, hogy lesz a jobb...
Törvény vagy Te, s egyben a jog?

EGY, végül csak egy maradhat,
Köszönd szépen meg magadnak,
nem Te vagy, ki velem élhet,
álmok voltak csak, remények,

Megmentettél

Napégette kő a parton,
Élefoszlott, néma kard-rom,
Léket kapott, korhadt bárka,
Kihalt város vizesárka,

Üres puszta síri csendje,
Lélegzetek kicsiny cseppje;
Elvesznék köztük nélküled...
De Te vagy, s ez már nem lehet!

CSillag, mi vezet

Androméda-ködben éltem,
Kívül voltak csak csillagok,
Te vagy, ki eljöttél értem,
Erős fényed napként ragyog...

Hinni akarok

Homlokon csókoltál,
A szívem dobban, zúg,
GYér vérér folydogál,
Drótkézzel fojt a múlt...

Boldog Karácsonyt!

Bárányfelhő fut az égen,
Élesen sír egy hűs szellő,
Karácsony van, most nem szégyen,
Ez az illő, ez a kellő.

Pufók angyal repül amott,
Azt súgja, hogy szeret Téged,
Rosszat Rólad Ő nem hallott,
Tesz szívedbe melegséget...

Fényben úszva

SZerető szívemet adom, Tiéd,
Elvenni ne szégyeld, ha jó! Miért
Rejtenéd előlem vágyaidat?
Elképzelt életed álma miatt?

Térdemet meghajtva rogyok Eléd,
Lelkemet kitárva, hogy most elérd:
E gyűrű lesz Napunk, amint ragyog,
Kövei lesznek majd a csillagok...

Karácsonyfánk alatt

Bármerre kémlelek,
Égre írt fényjelek,
Kívánság-tengerek...
Elveszek... Elveszek!

Semmi nincs, mi érték.
Sehol. Mind kimérték.
Él még a Szeretet:
Gyerekek... Gyerekek!

Add a kezed!

Napfény, pálma
légvár-álma,
Szél és orkán;
minden volt már:
napok kegyén
élt a remény...
Üres lapok,
tintát kapok,
vesszők, pontok,
írást ontok,
kép áll össze:
kérdem, jössz-e,
velem lépsz-e.
Írjuk készre
az életet:
Add két kezed!

Együtt tovább

Cérnaszál? Nem! Sodrony!
Sok szerelem, család,
Óvjuk, védjük folyton,
Kéz a kézre talált.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés