A kimondhatatlan

Tudom, és tudtam akkor is: fű megsebez,
szél összegyűr, dióhéj csontcellába zár,
hiánya éget és szétesnek dolgaim,
százszor boldog, ki vele kézenfogva jár.

Tegnap egy csitri arcáról nézett reám,
én búsan, irigyen mosolyát csodáltam,
előtte viharvert-legyőzötten álltam,
csöndben sorjáztak álmaim, kihűlt teám.

Ujjai között új Prométheusz támad,
embert formál, mint kölyök a homokvárat.
Ha mozdul a térd, a csukló, szólít a száj,
tudom jól: gyávának lennem nem szabad már.

Láttam őt gőzölgő, ragyogó tereken,
rongyos udvarokban, egykor volt kezeken.
Szavaim elfogytak, nincs már több szerepem,
simogass és ölelj, gyönyörű szerelem!
(Marschalkó Zsolt - Vándor az óceánnál)

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés